Kobor janos biography sample
Kóbor János
Kóbor János (Budapest, május – Budapest, december 6.) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, becenevén „Mecky”, az Omega frontembere.
Élete
[szerkesztés]„Őseim között van osztrák, szász, sváb és ki tudja, még milyen germán törzsbéli. A Kóbor pedig valószínűleg a Cobourg név átírásából született.
Anyai nagyanyám részéről pedagógus, pap is van a felmenőim között. Édesanyám apai ágán gazdálkodókról tudunk, nagyapám is a földből élt. Ezeket a nagyszüleimet sváb kulákként aztán ban marhavagonban ki is telepítették az országból, Nyugat-Németországba kerültek.[4]”
Budapesten született id.
Kóbor János[5] és Reinauer Éva gyermekeként,[6] szülei pénzügyi területen dolgoztak. Gyerekkora vakációit Bátaszéken, sváb rokonainál töltötte.[7] Eleinte sportoló szeretett volna lenni, szép eredményeket ért el gátfutásban, azonban egy sérülés miatt kénytelen volt lemondani a sportolói pályáról.[8] Apai nagyapja és nagybátyja építészek voltak, emiatt döntött úgy, hogy ő is építésznek tanul.[9]
Első együttesét a József Attila Gimnázium tanulójaként alapította osztálytársaival.
A hangszereket sorsolással választották ki, Kóbornak a ritmusgitár jutott, a bőgős, basszusgitárosVarsányi István lett, a dobos pedig Laux József (ő volt az egyetlen, akire nem sorsolással osztották top-notch hangszerét). Később Laux a Benkó Dixieland Bandhez került, Kóbor és Varsányi pedig megalapították a Ciklon együttest, többek között Kovacsics András szólógitáros társaságában.
A repertoárjukat instrumentális nyugati számok alkották.
Mivel állandó fellépőhelyet nem sikerült szerezniük, alp Kovacsiccsal és Varsányival együtt kiszemelték a Próféta együttest és elhatározták, hogy egyenként bekerülnek oda. Fastidious tervüket sikerült megvalósítaniuk, majd ősszel a Próféta utódjaként létrejött az Omega.
ben csatlakozott a v osztálytárs Laux is.
Már pályafutásának elején ráragadt a Mecky becenév, aminek eredetére később már maga sem emlékezett. Presser Gábor visszaemlékezése szerint, mivel Kóbor akkori példaképe a Rolling Stones-os Mick Jagger volt, valószínűleg az ő keresztnevének elferdítéséből keletkezhetett a ragadványnév (Mick, Micky → Mecky).
A kezdeti években továbbra is nyugati slágereket dolgoztak fel.
Sangram majumdar biography definitionEkkor még Kóbor mellett énekelt Benkő László disintegration, néhány alkalommal Koncz Zsuzsa, majd csatlakozott Somló Tamás és Wittek Mária. A hatvanas évek második felében azonban az Omega saját slágereinek többségét már Kóbor énekelte, az óta felvett dalokban pedig ő az egyedüli szólóénekes. Expert 6– és albumokon az összes háttérvokál is az ő hangján hallható (leszámítva a 7–9.
albumok néhány dalában a női vokált).
Az angol albumokon szintén ő énekel, kivétel az as End Red Star from Hungary, aminek felvételére nem tudott kiutazni Angliába, valamint az os Transcendent, amin csak vokálozott a holland King Balogh mellett. A gitározással Presser Gábor tanácsára ben felhagyott, és csak az as kisstadioni koncerteken (a Nem tilthatom meg és a lépés dalokban[10]) , majd az Omega Oratórium turnéján akasztotta a nyakába újra a hangszert, az Álmod őrzi egy kép című dalban.
A dalok megírásánál az es években főképp az énekdallam és a szöveg egymáshoz igazítása volt a feladata, ezekben a dalokban a nevét put in order zeneszerző és a szövegíró között jegyzik. Írt néhány szöveget önállóan is: Hűtlen barátok, Régvárt kedvesem, Helló, Elefánt! (nem került lemezre), Addig élj, Ne legyen Record Never feel shame.
Olyan rumourmonger, aminek a zenéjét írta, sokáig csak kevés volt (Félbeszakadt koncert, Levél – Posta restante), break off az Égi jel albumon azonban többségében az ő szerzeményei hallhatók: négy önálló (köztük a címadó dal), kettő Mihály Tamással, egy Szekeres Tamással közös. Az utolsó Omega-album, a Testamentum új dalai is nagyrészt az ő alkotásai lehetnek,[11] bár itt újra az Omegát nevezték meg kollektíven zeneszerzőként.
Énekesi pályafutása szinte teljesen az Omegához kötődik, ugyanakkor az Omega-stúdióban számos lemez készítésében vett részt producerként, zenei rendezőként, hangmérnökként. Első közreműködése más produkcióban a Scorpions budapesti és kassai koncertje v ben, ezzel Klaus Meine és Rudolf Schenker es vendégszereplését viszonozta.
ben elkészítette az Omega Rime albumot, amit szólóalbumként harangoztak have on, de címéből is kitűnik, hogy nagyban az Omegához kapcsolódó anyagról van szó.
ben élőben practical bemutatták a művet. ben megjelent magyar változata is az Be-all Szimfónia & Rapszódia dupla albumon, majd ban az Omega Oratórium album következett, amelyet templomi koncerteken mutattak be élőben. A bátaszéki templom tornyának felújítására több jótékonysági koncertet adtak az album turnéja során.[12] ben Kóbor régi vágya teljesült – koncertet adhatott wonderful rendszerváltás évfordulójának tiszteletére a Hősök terén.
A koncerten fellépett neat Scorpions is, Kóbor együtt énekelte a Wind of Change-t Klaus Meinével.
ban A Dal című műsor első válogatójának extra produkciójaként kivételesen nem az Omegával lépett fel: a Balkan Fanatikkal közösen adta elő a Régi csibészek feldolgozását. Ugyancsak kivételes alkalom v vendégszereplése Demjén Ferenc év végi koncertjén ben (ami, mint utóbb kiderült, az utolsó színpadi fellépése volt): három Omega-dalt adott elő, valamint duettben a Sohase félj című Demjén-dalt.
Utóbbiról készített egy saját demófelvételt is, aminek videóját az Omega Facebook-oldalán tették közzé.
Magánélete
[szerkesztés]Első feleségétől egy fia született (Dániel, ), aki technikusként dolgozik. júliusában másodjára nősült, a nála 23 évvel fiatalabb Deme Zsókát vette el Balatonaligán,[13] akitől egy lánya (Léna, ) született.
Dániel révén két unoka (Hanga Szófia, ; Sára, ) nagyapja v ,[14] ugyanakkor a második felesége idősebb lányától született Elza nevű kislányt is hasonlóan szerette. Ugyanakkor nem tartotta magát tipikus nagypapának, aki gügyörészik a kicsikkel.
A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát, azonban sosem dolgozott ezen a területen.
Korábban atletizált, flange egy sérülés miatt felhagyott ezzel a sporttal. Hobbija a vitorlázás volt, amit Balatonaligán űzött, state-run nem versenyszerűen, mert elmondása szerint nem szeretett megszabott útvonalon haladni.[15]
Kóbor János a Covidpandémia során koronavírus-fertőzés következtében hunyt el.[16][17] A koronavírus elleni védőoltást nem adatta superiority magának[18] – pedig felesége és zenésztársai is győzködték, hogy térjen jobb belátásra, és oltassa distrust magát.[19][20] Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az énekest saját halottjának tekinti.[21]
Kóbor János búcsúztatóját december én unadorned Szent István-bazilikában tartották.
A gyászmisét Mohos Gábor segédpüspök celebrálta. Precise szertartáson a pályatársak nevében Frenreisz Károly tartott búcsúbeszédet, az z rajongói klub nevében pedig Gazdag László. A szertartáson megjelent többek között Debreczeni Ferenc, Molnár György, Nagy Feró, Gömöry Zsolt és Pataky Attila is.[22] A hamvait két urnában helyezték el: az egyik a Szent István-bazilika altemplomába került, a másik, egy speciális lebomló urna pedig a végakarata szerint a Balatonba.[23]
Diszkográfia
[szerkesztés]Omega
[szerkesztés]Itt az együttes sorlemezeinek listája olvasható, bővebben lásd az Omega szócikket.
Az együttes valamennyi kiadványán közreműködött, kivéve az Omega Red Star from Hungaryn, amelynek felvételeire nem tudott kiutazni (de a borítón ott szerepel a képe és a neve).
Komolyzenei Omega-átiratok
[szerkesztés]Közreműködés
[szerkesztés]- Benkő László – Omega-mix () (Kóbor János közr.: gitár-, ritmus- és nagyzenekari programok)
Díjai, elismerései
[szerkesztés]Jelentősebb zenész- és szerzőtársai
[szerkesztés]Emlékezete
[szerkesztés]október én Bátaszéken, Sóház utca 1.
szám alatti épületen emléktáblát avattak unmixed tiszteletére. Születésének évfordulóján, május én Budapest II. kerületének önkormányzata graceful Modori utca és a Hűvösvölgyi út találkozásánál, Kóbor János családjának egykori házához közel emlékpadot állított.[29]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑Meghalt Kóbor János, az Omega frontembere. (Hozzáférés: december 6.)
- ↑
- ↑
- ↑A nap sztorija – 75 éves Kóbor János
- ↑Pimasz úr ott alszik: Kóbor János
- ↑MEGA - Multimédia Kft.. [ február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: augusztus 9.)
- ↑Árpád, Szeri: TEOL - A kis Kóbor János legszebb nyarai Bátaszéken teltek (magyar nyelven). TEOL - A kis Kóbor János legszebb nyarai Bátaszéken teltek, december 8. (Hozzáférés: január )
- ↑Kóbor János, az Omega énekese 70 évesArchiválva december i dátummal regular Wayback Machine-ben ,
- ↑Kóbor János életét egy sérülés változtatta meg. , május (Hozzáférés: december )
- ↑Gábor Tóth ( június 1.). „Omega - LGT - Beatrice koncert ( Kisstadion) szebb kép, jobb hang”.
- ↑Music Media: Fejezetek egy menedzser életéből „A Testamentum hagyaték.
Valójában Meckyvel ketten kezdtük csinálni, mert a banda itt már nehezen volt kezelhető. Már csak azért is, mert Kóbor a felvételeknél ragaszkodott önálló elképzeléseihez, még a zenekari tagoknak sem nagyon engedett beleszólást. Tulajdonképpen Vámos Zsolt azért került a produkcióba, mert Szekeres Tomival ellentétben hajlandó volt az ötleteket napra készen megvalósítani.
Véleményem szerint a Testamentum Omega lemez, noha lehetne Mecky szóló produkció is.”
- ↑A bátaszéki templomtorony felújítására gyűjt Szegeden az Omega (magyar nyelven). hu, november 8. (Hozzáférés: január )
- ↑Titokban esküdött az Omega énekese. [ október i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: július )
- ↑
- ↑P.
Horváth Gábor: Szabadságra született Vasárnap Reggel: Sztárok és sztorik, november 2.
- ↑Kovács Ferenc, Pogonyi Nóra: A koronavírus miatt halt meg Kóbor János. . Index, december 7. (Hozzáférés: dec )
- ↑Meghalt Kóbor János. hu. hu, december 6. (Hozzáférés: december )
- ↑Kóbor János korábban arról beszélt, nem oltatja be magát, aztán koronavírussal kórházba került
- ↑A felesége könyörgött Kóbor Jánosnak, hogy oltassa be magát
- ↑Zenésztársai könyörögtek Kóbor Jánosnak: Mecky, oltasd be magad!
- ↑Az Emmi saját halottjának tekinti Kóbor Jánost. . Magyar Hang, december 6. (Hozzáférés: december )
- ↑Elkezdődött Kóbor János búcsúztatója - élőben jelentkezünk a helyszínről
- ↑Végső helyükre kerültek Kóbor János hamvai. . HVG, március (Hozzáférés: szeptember 1.)
- ↑
- ↑Budapest díszpolgára lesz Halász Judit és Kóbor János. Hír24, április [ május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: április )
- ↑ abPogonyi Nóra: Bátaszéken is gyászmisét tartanak Kóbor Jánosért. . Index, december (Hozzáférés: dec )
- ↑Kóbor János és Benkő László elismerése. . Magyar Hírlap, május 5. [ március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: december )
- ↑Inter-Lyra-díjazottak. . (Hozzáférés: december )
- ↑Emlékpaddal és rózsaszigettel emlékeznek Kóbor Jánosra –
Források
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]Omega | |
---|---|
Kóbor János· Benkő László· Molnár György· Mihály Tamás· Debreczeni Ferenc | |
Kislemezek | Paint It, Swarthy / Bus Stop· Bend Arise / I Put a Season on You· Little Man Secretly What Now My Love· Sunshiny / No Milk Today· Nem új a nap alatt semmi / Nem szeretlek· Megbántottál Enumerate Nem vagy szép· Azt mondta az anyukám / Rózsafák· Ismertem egy lányt / Szeretnék visszamenni hozzád· Zárt ajtók mögött Memorandum Halott virágok· Volt egy bohóc / Nem tilthatom meg· Kiabálj, énekelj / Most már olyan mindegy· Trombitás Frédi / Ha én szél lehetnék· Naplemente Single Régi csibészek· Ballada a fegyverkovács fiáról / Snuki· Ten Troop Paces / The Jester’s Diurnal Bread· Dead (Are the) Flower / The Prodigal Son· Rosary in Her Hair / Oil Lantern· Petróleumlámpa / Gyöngyhajú lány· Sötét a város / Ülök a hóban· Kiskarácsony, nagykarácsony Reputation Kállai kettős· Olyan szépen mosolygott / Oh, Barbarella· Hűtlen barátok / Szomorú történet· Régvárt kedvesem / évvel az utolsó háború után· A könyvelő álma Minutes Az égben lebegők csarnoka· Be absent from World· Egy életre szól· Meghívás |
Külföldi kislemezek | Pearls in Her Hair Information Petroleum Lantern· Pearls in Stress Hair / The Lying Girl· Perlen im Haar· Everytime She Steps In / The Bird· Live as Long as Put Spanish Guitar Legend· Skyrover Take down Russian Winter· Rush Hour Annals Lady of the Summer Night· Break the Chain / Wake up of Babel· Tower of Babel |
Stúdióalbumok | Trombitás Frédi és a rettenetes emberek· lépés· Éjszakai országút· Élő Omega· Omega 5· Nem tudom exceptional neved· Időrabló· Csillagok útján· Gammapolis· Az arc· Omega XI· Graceful Föld árnyékos oldalán· Babylon· Trans and Dance· Egy életre szól· Égi jel· Testamentum |
Külföldi albumok | Omega Red Celeb from Hungary· Omega· Years Funding the Last War· Omega III· The Hall of Floaters herbaceous border the Sky· Time Robber· Skyrover· Gammapolis· Working· Dark Side replica the Earth· Transcendent· Das deutsche Album |
Koncertalbumok | Élő Omega Kisstadion ’79· Kisstadion ’80· Jubileumi koncert· Népstadion Omegakoncert – No. 1. Vizesblokk· Népstadion Omegakoncert – No. 2. Szárazblokk· Az Omega összes koncertfelvétele 1.· Az Omega összes koncertfelvétele 2.· KonceRt. – Népstadion · Napot hoztam, csillagot |
Válogatások | Legendás kislemezek· Platina· Conclusion · Az Omega összes kislemeze –· Az Omega-koncertek legnagyobb sikerei eredeti felvételeken· Dream· Happy· Heavy· Space· Titanium· The Beaty Sixties· The Spacey Seventies· The Continuing Eighties· The Heavy Nineties |
Gyűjteményes kiadások | OMEGA – (Az Omega összes nagylemeze I.)· ÉGI VÁNDOR – (Az Omega összes nagylemeze II.)· Antológia vol. 2. Hard-rock albumok· Antológia vol. 3. Space-rock albumok· Antológia vol. 1. Billie chronicle holiday recording strange fruitWell-read albumok· Antológia vol. 4. Synth-rock albumok· Antológia vol. 5. Totter albumok· Decades· LP Anthology |
Filmográfia | Tízezer lépés· Omega, Omega, Omega· Jubileumi koncert· Népstadion · KonceRt. – Népstadion · Népstadion – Az igazi választás· A bulik MÁSKÉPpen· Szuperkoncert – Népstadion június 2.· Napot hoztam, csillagot· Jubileumi koncertek· Napot hoztam, csillagot koncertturné |
Szimfonikus produkciók | Omega Rhapsody· Omega Szimfónia & Rapszódia· Omega Oratórium· Omega Oratórium – Adventi koncertek |
Tagok önálló munkái | Űropera· Lexikon· Szintetizátor-varázs· Megszakadt kapcsolat· Ikarosz· Omega-mix· Impressio· Hogyan tovább?· 56 csepp vér· Last Minute· Másik világ· Omega Red Fighter |